000

2019. december 9., hétfő

„Készítsetek adaptert a templomhoz!”

Sajátos parafrázisa ádvent mottójának, keresztelő János szavainak – aki arra biztatott, hogy „készítsétek az Úr útját, és egyengessétek ösvényeit” (Mt 3,3) – az, ahogyan a Szolnoki Evangélikus Egyházközségben fogalmaznak: készítsetek adaptert a templomnak, akadálymentesítsétek a lelkek útját az Úrhoz!


A templomokat valamikor a városok közepére építették, ezzel kifejezve, hogy Isten az élet tengelye, és a hit az élet minden területét meghatározza.
Idővel a templomok – és a hit – az élet perifériájára kerültek. Ma már nehezen kapcsoljuk össze egymással a hitet és a hétköznapi életet, Istent és embert, a gyülekezetet és a várost. A templom legfeljebb különleges ünnepi alkalmak helyszíne, legtöbbek gondolkodásában csupán letűnt korok mementója. Régebben, egy alapvetően keresztyén módra működő világban – amikor ugyanaz az értékrend jelent meg a magánéletben, a hivatásban és az iskolában, mint a templomban – elegendő volt szavakkal hirdetni az evangéliumot. Az út elő volt készítve, és az üzenet minden oldalról gyakorlati támogatást kapott. Ma ez nem így van.
Ezért korunkban megnő annak a jelentősége, hogy az evangélium logikáját lássuk működés közben, kiábrázolva. Ennek a terepe a gyülekezet, és semmi más.

A hétköznapi élettől elszakadt templomot ezért össze kell kapcsolni a várossal. A hitet a hétköznapokkal. Az embereket Istennel.
A technika világában két – látszólag – össze nem illeszthető eszköz között egy adapter teremtheti meg a kapcsolatot. A telefon töltőkábelét nem közvetlenül a konnektorba csatlakoztatjuk, hanem szükség van egy adapterre, amely a készülék és az áramforrás között összeköttetést teremt, biztosítja a töltést.
Jelképesen és fizikai valóságban is a szolnoki evangélikus templom „adaptere” lesz az az épület, amelynek alapkövét 2019. november 30-án helyezték el ünnepi istentisztelet keretében, amelyen Dr. Fabiny Tamás püspök, Győri Péter Benjámin lelkész-esperes, a gyülekezet énekkara és más tagjai, sőt a vendégek is mind szolgáltak – legalább egy áldás, a közös imádság, támogató adományok vagy személyes jelenlét révén. Jelen volt az ünnepségen Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc polgármester is, akik ugyancsak fontosnak tartják a gyülekezet szolgálatát a városban, és ezért többféle módon támogatták az építkezést is.


Az Adapterház lelki és fizikai értelemben is segít akadálymentesíteni a templom, a gyülekezet – és azon keresztül Isten – megközelítését. A templom előszobája, hétköznapi találkozások helyszíne lesz. Helyet kapnak benne a közösségi élet alapvető feltételei – például egy társalkodó tér, konyha és mosdók. Az új, korszerű fűtés lehetővé teszi, hogy egész évben a hét minden napján használatban legyen a templom, és kötetlen találkozások helyszínévé váljék. Minthogy a Szolnoki Evangélikus Egyházközség „Gyülekezet a városért”, az a célja, hogy a város és környéke minden lakója számára otthonossá, természetessé tegye az Istennel való napi találkozást. Senki sem lehet „idegen és jövevény” Jézus közelében, hanem „Isten házanépe” – ahogyan a meghívón és püspök úr igehirdetésében szereplő ige, az Efézus 2,19 mondja.


Az alapkő elhelyezésekor az építkezésben való részvétel jelképeként elvégzett három kalapácsütés kíséretében áldások hangzottak el a gyülekezet és az ökumenikus lelkészkör tagjai részéről is.

Cikk: Győri Péter Benjámin esperes
Képek: Kustra Csaba