000

2018. április 26., csütörtök

Egyházmegyei választás Irsán

A Dél-Pest Megyei Egyházmegye vezetőségének és tisztségviselőinek újabb hat évre szóló választása 2018. április 25-én az Irsai gyülekezet templomában valósult meg. A választást és a szavazatok számlálását dr. Tarczay Áron az egyházmegye jegyzője vezette.


A szavazás eredményeképpen a következő hat esztendőre az egyházmegye esperese Győri Péter Benjámin lelkész és felügyelője Bárdossy Tamás, az irsai gyülekezet tagja lett. A szavazatok összesítése alatt Kovács Endre monori küldött Csaba Gyula egykori Péteri gyülekezetben szolgáló lelkészre emlékezett,aki 1945 május elsején tragikus körülmények között halt meg.


Az egyházmegye új vezetőségének és tisztségviselőinek a beiktatása június 9-én, szombaton délelőtt szintén az Irsai templomban lesz.

Cikk és kép: Kustra Csaba

2018. április 25., szerda

Énekkari találkozó Dabason

A Dél-Pest Megyei Egyházmegyében, 2018. április 22-én, jubilate, vasárnapján tartották az egyházmegye énekkarainak találkozóját. Ebben az esztendőben a dabasi gyülekezet templomában gyülekeztek össze a résztvevők és az érdeklődők.


A jelenlévőket házigazdaként Balogh Eszter lelkész köszöntötte, majd Győri Péter Benjámin esperes rövid áhítattal bátorította. A bevezető köszöntések után Hepp Éva egyházmegyei zenei felelős vezetésével az énekkarok szolgálata következett, a helybeli Dabasról, Albertiből, Bényéről, Péteriből, Szolnokról, Maglódról.


Minden énekkar három énekkel érzékeltette azt a munkát és szolgálatot, amit a gyülekezetben ezen keresztül is végeznek. A nap zenei részének végén az énekkarosok közös énekként, Praetorius, Jubilate Deo című művét szólaltatták meg. A késő délutánba nyúló alkalom a személyes beszélgetéseket is elősegítő szeretetvendégséggel zárult. Köszönet a Dabas-Gyóni gyülekezetnek a vendéglátásért.

Cikk és kép: Kustra Csaba

2018. április 12., csütörtök

Egyházmegyei közgyűlés Monoron

A Dél-Pest Megyei Egyházmegyében januártól március végéig lezajlott gyülekezeti választások után 2018. április 11-én, Monoron az egyházmegyei tisztségviselők választásának folyamata is megkezdődött.


A közgyűlésre meghívott küldöttek egyenként megismerkedtek a jelöltekkel, akik néhány szóban mindenki előtt bemutatkoztak. A bemutatkozás után a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, a jelölésre szánt személyek listáját. Az új tisztségviselők megválasztása, április 25-én, az irsai gyülekezet templomában várható.


Addig az egyházi törvények szerint minden gyülekezet presbitériumának, meg kell választania az esperesre és az egyházmegyei felügyelőre előterjesztett jelölteket. A közgyűlés végén Győri Péter Benjámin esperes megköszönte azoknak a tisztségviselőknek a munkáját, akik nem folytatják tovább a szolgálatukat.

Cikk és kép: Kustra Csaba

2018. április 11., szerda

Lelkészgyűlés Monoron

Az egyházmegye lelkészei 2018. április 11-én, szerdán, délután Monoron gyülekeztek össze az áprilisban esedékes találkozóra. Az úrvacsorával egybekötött áhítatot Szilák-Túri Krisztina alberti lelkész végezte.


A húsvét ünnepe utáni második vasárnapra vonatkozó előkészítőt Óvári Péter péteri lelkész vezette be. Az előkészítő után Pintér Mihály mendei lelkész előadásában Luther Márton gyermekekre vonatkozó tanítási módszerének ma is aktuális sajátosságaira hívta fel a figyelmet.


A gyűlés végén a közérdekű már megtörtént és várható események, tudnivalók megbeszélésére került sor. Köszönet a monori gyülekezetnek a vendéglátásért.

Cikk és kép: Kustra Csaba