000

2015. május 9., szombat

Kórustalálkozó Cegléden

A Dél-Pest Megyei Egyházmegye kórusainak találkozója 2015. május 3-án, Cantate vasárnapján, du. 3 órai kezdettel a ceglédi evangélikus gyülekezet templomában került megrendezésre. A találkozón Hepp Éva zenei felelős vezetésével ebben az évben a ceglédi, mendei, szolnoki, alberti, vecsési, bényei, pilisi, maglódi gyülekezetek vállaltak szolgálatot. 


Természetesen nem maradt el az új orgona megszólaltatása sem, melyet Endreffy Attila orgonaművész és zenetanár végzett el.  Megfigyelhető volt, hogy egyre több énekkar ökumenikus szerveződésben működik és széles repertoárral jelent meg a résztvevők előtt. A találkozót szeretetvendégség zárta. Köszönet a szervezőknek, karvezetőknek és a vendéglátó gyülekezetnek a fáradozásaiért.

Cikk, kép: Kustra Csaba