000

2017. május 15., hétfő

Cantate! - Énekkari találkozót tartottak Albertiben

A Dél-Pest Megyei Egyházmegye gyülekezetei 2017. május 14-én, vasárnap délután, énekkari találkozóra gyülekeztek össze az alberti gyülekezet templomában.


Ebben az évben nemcsak a Cantate vasárnap megszokott hagyománya, hanem a Reformáció ötszázadik évfordulójának kapcsán is szerveződött az alkalom Hepp Éva zenei felelős irányításával. Az egyházmegye gyülekezetei közül most a Bényén, Pilisen, Szolnokon és az Albertiben működő énekkarok mutatták be azt a munkát, amit egész évben végeznek a gyülekezeti istentiszteleteken és a különböző ünnepeken.


A templomban lévő énekkarok tagjait és az érdeklődőket Szilák-Túri Krisztina helybeli lelkész és Győri Péter Benjámin esperes is köszöntötte és bátorította. Az énekkarok egyéni bemutatkozása és éneke után egy nagy, közös éneklés zárta a nap templomi részét a Mondjatok dicséretet című ének eléneklésével. Ezt követően az alberti iskola tornatermében szeretetvendégséggel zárult a találkozó.

Cikk és szöveg: Kustra Csaba