000

2016. október 15., szombat

Emlékezés dr. Raffay Sándor püspökre

A munkaprogramban október hónapra tervezett Dél-Pest Megyei lelkésztalálkozó 2016. október 12-én a szolnoki gyülekezet templomában és gyülekezeti házában valósult meg. 


A gyűlés napi menete a megszokott rendben történt ugyan, mégis kü-lönlegessé vált Zászkaliczky Péter ny. lelkész előadásával. Az előadás aktualitását dr. Raffay Sándor egykori evangélikus püspök születésének 150. évfordulója adta. 


A gondosan válogatott gondolatmenet azonban nem az egykori püspök életútjának újragondolására épült, hanem azokra a megnyilatkozásaira, amiket, mint lelkipásztor, olykor kínos élethelyzetekben mondott el, korának sajátos világában. A visszaemlékezésnek ez a szempontja minden jelenlévő lelkésznek izgalmassá tette az életút felidézését. Köszönet ezért Zászkaliczky Péter ny. lelkésznek, hogy az idő korlátozottsága és a téma nagysága ellenére összeállítását bátorító bizonyságtételként is hallgathatta meg minden jelenlévő.

Kép és cikk: Kustra Csaba