000

2016. március 21., hétfő

Egyházmegyei bibliaverseny Albertiben

A Dél-Pest Megyei Egyházmegye gyülekezeteinek hittanos csoportjai 124 fővel és kísérőikkel az Alberti Evangélikus Templomban gyülekeztek össze 2016. március 19-én, szombaton, hogy ráhangolódjanak az előttük álló korcsoportonkénti versenyre. A nyitó, egyben ráhangolódó Istentiszteletet Csadó Balázs lelkész és Győri Péter Benjámin esperes vezette. 


A bibliaverseny megjelölt témája a Mózes első könyvében található József történetére épült, mely téma és életút, mind a reggeli áhítatban, mind a feladatlapok megoldásaiban végig kísérte a résztvevőket. A gyermekekre jellemző versenyszellem, és izgalom átjárta az egész napot, mely a templom melletti iskolában zajlott. A végső eredményhirdetés szerint a pilisi és a szolnoki gyülekezetekből jutottak tovább azok a csoportok, akik országos megmérettetésen folytathatják tovább a „versenyt”. Közös meggyőződésünk, hogy az Isten igéjével való foglalkozásnak - bármilyen formája is legyen - javára van minden embernek. 


Köszönet Balog Eszter lelkésznek és a hozzá csatlakozó önkéntes segítőknek a nap előkészítésében, levezetésében, és az Alberti Gyülekezet vendégszeretetéért.

Cikk és kép: Kustra Csaba