000

2015. november 8., vasárnap

Ifjúsági vezető klub Szolnokon

A Dél-Pest Megyei Egyházmegye szervezésében 2015. november 8-án és 9-én megkezdődött az ifivezető klub következő program sorozata. Ennek a három részes sorozatnak az első alkalma „Érezd a feelinget!” címmel lett meghirdetve.  Erre az őszi hétvégére összegyűlt 12 fős csoport: - Kik vesznek körül? Mi van hatással rád? - kérdésekre keresték a választ, nem utcai, média, stb. hanem elsősorban a bibliai igék emberi életet formáló hatásán keresztül.


Pontosan úgy, ahogy az első zsoltár is írja és tanítja:
„Boldog ember az aki…az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről gyönyörködik éjjel és nappal….” 
Az elhangzott előadások segítséget és támpontot adtak minden résztvevőnek a bibliai igék helyes és életformáló olvasásának megértésében. Az eltelt idő nemcsak előadással, beszélgetéssel, étkezéssel, hanem sok vidám játékkal, énekkel, városi sétával telt. Az egyes témák levezetését Kiss Szabolcs MátéGyőri Péter Benjámin esperes és Kustra Csaba lelkész irányította.  A következő találkozó 2016 február második felében folytatódik.


  Köszönet a szolnoki gyülekezetnek, aki a helyet biztosította és a szervezőknek, akik az egész napot előkészítették.

Cikk és fotók: Kustra Csaba