000

2015. március 24., kedd

Bibliaverseny

A Dél-Pest Megyei Egyházmegye gyülekezetei március 21-én a gyóni gyülekezetben rendezték a 2015. évre meghirdetett megyei szintű bibliaversenyt.


A megmérettetésre 52 gyermek érkezett, akiket lelkészeik, szüleik kísérték el. Az alkalom a templomban indult, ahol Győri Péter Benjámin esperes vezetésével énekkel, közös imádsággal és igehallgatással hangolódtak rá a gyermekek a rájuk váró versenyre. Az Istentisztelet után Balogh Eszter gyóni lelkész egyben az egyházmegye nemrég megválasztott katechetikai felelősének irányításával folytatódott tovább a nap. A gyóni gyülekezet épületeinek a versenyre alkalmas termeiben csoportokra bontva töltötték ki az előre összeállított feladatlapokat, hogy megállapítható legyen, melyik csoport jut tovább az áprilisban várható országos versenyre.


Végül a pilisi, szolnoki gyermekek egyes csoportjaiból kerültek ki a továbbjutók. Köszönet a szervezőknek és a gyülekezetnek a nap megvalósításához nyújtott minden fáradozásért és vendéglátásért.  
Fotó, cikk: Kustra Csaba