Betlehemezés

A betlehemezés a karácsonyhoz kötődő magyar népszokás. Több szereplős dramatikus játék, a legnépszerűbb karácsonyi paraszti misztériumjáték, pásztorjáték. A népszokásban két hagyománykör ötvöződik: a kereszténység előtti pogány és antik gyökerű képzetek, valamint az ünnep keresztény jellegéből fakadó szokások. Neve a bibliai Betlehem városából ered. A népszokás célja a gonosz ártó szellemek elűzése zajkeltéssel, jelmezek, álarcok viselésével.

A betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi népszokások közé tartozik. Az egész Kárpát-medencében ismerik. A paraszti betlehemezés középpontjában a betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes játéka áll. A dramatikus játék fő eleme a pásztorjáték, amely a három pásztor, köztük a nagyothalló öreg tréfás párbeszédére épül. A betlehemezés fő kelléke a templom alakú betlehem, amelyben a Szent Család látható. A pásztorjáték szereplői: a kis templomot vivő két angyal, három pásztor, ami egyes vidékeken kiegészül több szereplővel. A szereplők ma is eljátsszák a Jézus születéséről szóló bibliai történetet, majd átadják ajándékaikat, jókívánságaikat. Ezután a háziak megvendégelik őket.

Debreceni görögkatolikus betlehemes hagyományőrzők műsora a XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó megnyitóján a debreceni Kossuth téren 2013. december 13-án 

Jézus születése

Jézus Krisztus születésének pontos dátuma nem ismert. Meghatározásához az evangéliumokra támaszkodhatunk, melyek ismertebb eseményekhez, uralkodókhoz kötik születésének idejét.

Lukács evangéliuma szerint:

Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségébol való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban." És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: "Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat."Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr." Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.

M. S. mester: Jézus születése, 1506

Máté evangéliumában, Jézus, Heródes király idején született, aki a jól ismert bibliai történet szerint elrendelte a két év alatti kisgyermekek lemészárlását. A zsidó történetíró és hadvezér Iosephus Flavius (37-100) Kr. e. 4-re teszi Heródes halálát, mely előtt nem sokkal holdfogyatkozás is volt, és ennek alapján azt valószínűsíti, hogy Jézus Kr. e. 6-ban születhetett a júdeai Betlehemben.

Lukács evangéliuma alapján azonban egy másik dátum is szóba jöhet, hiszen az ő beszámolójában a szíriai Cirénius helytartósága alatt tartott népszámlálás idejére tehető Jézus születése. Iosephus Flavius szerint a népszámlálás Kr. u. 6-ban történhetett.

I.(Szent) Gyula pápa 350-ben december 25-ét nyilvánította Jézus „hivatalos” születésnapjává. A korábbi január 6-i dátum, a Vízkereszt pedig Jézus megkeresztelésének a napja lett.

A IV. század során a legtöbb keleti egyház átvette Jézus születésének ünnepi dátumát december 25-ét.

Rónay György: A szamár és az ökör

Angol kisváros, a középkor végén. Hosszú évtizedek óta minden karácsonyestén előadták csűrjében Jézus születésének misztériumjátékát, egy réges-régen halott, ismeretlen költő művét. Egy erre a célra alakult konfraternitás. A hentes, a kovács, a kötélverő… egyszerű, jámbor polgárok, akik erre az estére átváltoztak ajándékvivő pásztorokká, Jézus-örző Szent Józseffé vagy – magukra húzva a régi misztériumok nehéz jelmezeit – jászol előtt térdeplő, Isten fiát melengető alázatos ökörré és szamárrá.

De ezen a karácsonyon elmarad az előadás. A színészeknek nincs kinek játszaniuk; a jéghideg csűr üresen tátong. A színjátszók tiszta hiténél erősebbnek bizonyult a rágalom, a botránkozás, a bűn és az emberi gyöngeség. Amikor Goodlack, a városka kevély kocsmárosa magával viszi a lányt, akinek a Szűzanya szerepét kellett volna játszania, s amikor sorra elszélednek a színészek is: úgy látszik, mindennek vége. Mindennek: a középkornak, a gyermeki hitnek, a misztériumjátékok korának és lelkének. Csak ketten maradtak a színen – André Obey nagy sikert ért darabjában, az Éjjeli harangszóban: - Bradshaw, a robosztus kovács, a misztériumtársulat veterője, és a lelkes kis Greene, az egyik a jászol ökrének, a másik a jászol szamarának a jelmezében. S akkor, a magány hideg csöndjében megszólal, mintegy magához beszélve, Bradshaw, az „ökör”:

-1405 óta most történik meg először, hogy nem adják elő a városban karácsony estéjén Jézus születését. Kilencvennégy esztendőn át játszottál a misztériumot, apáról fiúra, kézről kézre hagyományozva, és most vége… Elszakadt a szál. Kilencvennégy év: elszáll, eltűnik… Tudod, mi döbbent meg a legjobban? Az, hogy az emberek nem is érzik, mikor szakad meg a szál. Föl kellene ordítaniuk… de nem, élik tovább a világukat, mintha mi sem történt volna, közönyösen, könnyelműen, hűtlenül… Eh, tán jobb is így. Milyen hideg van itt! Indulunk haza? Gyerünk Greene!...

De a fiú nem mozdul. Azt mondja:

-Bradshaw úr… Nem szakadt meg a szál.

-Nem?

-Nem. Még nem. Mi még itt vagyunk.

Ők ketten: ők még tartják a szálat. S ha nincs is nézőjük, ha nincs is társuk, eljátsszák a szerepüket. A hallgatásukat. A jászol ökre meg a jászol szamara. A szeretet szerepét. Ahogy a kis Greene mondja:

-Ha az ember nagyon-nagyon szeret, nem tudja kimondani, nincsen rá szó… Sosem tudjuk igazán kimondani a szívünk szeretetét… hát csak hallgatunk.

-Igen, Greene. De hát mit szeretünk?

-Szeretünk… mindent, ami van, ami volt, ami lesz, a nagyot és a kicsit, a jót és a rosszat, a vidámat és a szomorút, mindent… az életet.

-Hát persze! Ó Greene, hiszen ez csodálatos! A szál nem fog megszakadni!

-Csak hallgatunk.

-És lehelünk.

-Lehelünk… és tavasz támad a dermedt istállóban. Lehelünk és ez élet a csodálatos Gyermeknek. Húsvét, tél közepén. A jövő a halálban… Boldog karácsonyt, szamaracska!

-Boldog karácsonyt, ökör bátya!

-Csak leheljünk, Greene, leheljünk.

-Lehelek, ahogy csak tőlem telik…
S ott térdelnek a jászol mellett, a Szamár és az Ökör, és melengetik a kicsi Jézust. Közben lassan lemegy a függöny.

Mert nem az a fontos, hogy mit csinál a másik, a harmadik, a többi. Az a fontos, hogy én mit csinálok. Én, a Pásztor, vagy az Ökör, vagy a Szamár. Hogy én a Pásztor, tereljem a nyájam, s odavigyem a jászolhoz a magam semmi kis ajándékát. S én, az Ökör, én, a Szamár, leheljem a lelkem melegét, ahogy csak tudom, minden erőmből, hogy a Kisjézus ne fázzék. Ennyi az én részem a Szálból.

A többi az Úristen dolga.

(Forrás: Új ember, 1959. november 22.)