Passió vagy passzió címmel a Dél-Pest Megyei Evangélikus gyülekezetek konfirmandusainak és ifjúsági csoportjainak találkozót szerveztek 2017 április 8-án, szombaton a pilisi gyülekezetben.
A nap előkészítését Szucsák Előd megyei ifjúsági felelős és a vecsési segítői készítették elő. A bevezető közös éneklés után Heinemann Ildikó a közismert ige
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” Jn 3.16.
alapján vezette be a nap témáját: Mit jelent számunkra a kereszt? Mit jelent az az eseménysor, ami Jézus Krisztussal történt a kereszten?
A közös együttgondolkodást egy rövid film bejátszása előzte meg, majd pedig a szenvedés és a szenvedély témakörében beszélgettek a fiatalok közösen is és csoportokra bontva. A beszélgetések mellett nem maradt el egy kis játék és az egymással való ismerkedés sem. Köszönet a szervezők között a pilisi gyülekezet segítőinek is, akik a közös ebéd és a vele járó asztalközösség élményével is erősítették a találkozót. A szervezők ígérték, hogy a jövőben ennek a típusú találkozóknak is lesz folytatása.

Cikk és kép: Kustra Csaba