Evangélikus Egyházkerület egyik megyéje, 15 anyagyülekezettel és több leánygyülekezettel, valamint szórványgyülekezettel. Egyházmegyénkben 19 evangélikus lelkész szolgál.
Egyházmegyénk 1998. január 1-én kezdte meg önálló működését. Ez az új kezdet azóta is meghatározója az egyházmegyében folyó munkának, a megújulás, az új feladatok és megoldások keresése ma is folyamatos. Nyitottak vagyunk minden olyan kezdeményezésre, amelynek a segítségével egyházunk, akár országos, akár megyei vagy gyülekezeti szinten erősíteni tudja küldetését.
Küldetésünk nem más, mint a Jézus Krisztusról szóló evangéliumnak hirdetése, követése. Ez a honlap lehetőséget és megfelelő felületet teremt küldetésünk minél szélesebb körben való megismeréséhez. Örömmel vesszük mindazok írásait, gondolatait, akiknek célja megegyezik küldetésünkkel.
Ismerj meg minket, találd meg és ragadd meg azokat a lehetőségeket, amelyekkel ezt a célt szolgálhatjuk. Szívesen társnak szegődünk az „emmausi” úton.
Az egyházmegye közössége nevében
Erős vár a mi Istenünk!
Győri Péter Benjámin Bárdossy Tamás
esperes egyházmegyei felügyelő