A nap délelőtti óráiban a gyülekezeti élet motorja az evangélium tartalmi mélységei és összefüggései kerültek előtérbe, majd délután az evangélium átadásának módja. A téma felvezetését és közös megbeszélését Győri Péter Benjámin a Dél-Pest Megyei Egyházmegye esperese és Kustra Csaba lelkész koordinálta. A résztvevő érdeklődők megerősödtek abban, hogy célszerű mind a kisgyermekek, ifjúság és más egyéb közösségekben fontos az alkalmakat, beszélgetéseket, igetanulmányozást az egész bibliát átható evangélium igazsága felől nézve vezetni. Jó volt nemcsak átgondolni, hanem át is élni, hogy nem a bűnökkel, hibákkal szennyezett emberi igyekezet, gondosan megtervezett programok, hanem a kétezer éve elvégzett és értünk tett megváltás adja mindnyá-junknak az erőt, szabadulást és az Atyával való bensőséges közösséget és az ebből fakadó életminőséget.
A napot a templomban tartott közös dicsőítés, imádság és igehallgatás zárta. Köszönet Jávorszki Tímeának és Ács Katalinnak a program előkészítésében, szervezésében végzett fáradozásáért és a gyülekezetnek a hely biztosításáért.

Cikk és fotó: Kustra Csaba