Szinte mindenki számára ismert az adventi koszorún a gyertyák gyújtásának hagyománya. Azt azért érdemes megemlíteni, mielőtt a témába mélyebben elmerülnénk, hogy az első koszorút 1839-ben Jochann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette, akkor még egy kocsikerék segítségével. Azon a koszorún vasárnapokat jelentő fehér gyertyák mellett a hétköznapokra, kisebb lila színű gyertyák jutottak, összesen 23. Manapság már csak a négy vasárnapot jelképező gyertyákat használjuk. Van ahol ezek egyszínűek, van ahol eltérő a méretük. A katolikus hagyomány három lila és egy rózsaszínű gyertyát használ.
A gyertyáknak azonban nemcsak fizikai megjelenésük fontos, hanem jelentésük is:
HIT, REMÉNY, SZERETET és ÖRÖM.
Tápiószentmártoni koszorú |
A betlehemi csillag ragyogásában, a csoda megtörténtében. A csodában, melyben Isten emberré lett. A világ teremtése óta megtörtént legnagyobb csodában.
Advent gyertyájának csillogó fényében
Remegő árnyékok táncolnak a falon,
Ez az első gyertya, hitünknek jelében
Gyulladt fel a lángja a koszorús asztalon.
A második gyertya is fellobbant vasárnap,
Versmondó gyermek csillogó szemébe
Együtt táncolnak már a lángok és az árnyak
Reményt, s hitet adva mindenki szívébe
A harmadik gyertya gyúl, kettő pedig újra
Együtt fénylenek a templom fehér falán.
Álmodozva nézünk az időkön túlra,
S a szeretet éneke zeng fel az orgonán.
Négy gyertya ég együtt, a varázslatos körön,
Megtisztult lelkünkben otthont lel az öröm,
S együtt ünnepelnek hit, remény, szeretet.
Fenséges csillagként ragyognak már együtt,
A betlehemi jászolra ontva sugarát,
Megváltó született!, hangzik fel mindenütt,
S zengjünk mi is boldog Hallelúját!