Énekkari találkozó Vecsésen
Vecsés – A Dél-Pest Megyei
Egyházmegye gyülekezetei 2019. május 19-én, cantate vasárnapján, énekkaraik
találkozóját tartották. A nap különlegessége volt maga a helyszín, vagyis a
megújított-átalakított vecsési evangélikus templom tere, ahol megszólalhattak a
kórusok. Ebben az évben a szolnoki, bényei, alberti, péteri, vecsési és a
maglódi gyülekezetek mutatták be azt a munkát, amit a gyülekezetekben végeznek
ezen a szolgálaton keresztül is. A találkozó rendjét és menetét Hepp Éva az egyházmegye zenei
megbízottja irányította. A jelenlevőket Heinemann
Ildikó lelkész, mint házigazda
és Győri Péter Benjámin, mint az
egyházmegye esperese köszöntötte és bátorította. A vecsési gyülekezet az
alkalom végén szeretetvendégséggel kedveskedett minden résztvevőnek. Az
előzetes tervek szerint a következő évi találkozó helyszíne a Tápiószelei
Evangélikus templomban lesz. Köszönet a résztvevő énekkaroknak és
kórusvezetőinek, a napért megtett minden fáradozásukért.
Cikk és fotó: Kustra
Csaba